Sant Rajinder Singh

Isteni védelmezőnk

(Részlet)

Szerencsések vagyunk, hogy van egy élő Mesterünk, aki a mi isteni védelmezőnk. Vannak közöttünk olyanok, akiket Hazur Baba Sawan Singh, másokat Sant Kirpal Singh vagy Sant Darshan Singh avatott be a benső titkaiba. A Mester oltalmaz és vezet bennünket.

Ezzel kapcsolatos a következő történet, amely egy pásztorfiúról szól. A juhászok sok nemzedékének leszármazottja volt: az apja, a nagyapja, a dédapja is ezzel foglalkozott. A pásztorfiú feladata az volt, hogy vigyázzon egy gazdag ember sok száz bárányára. Egy napon a fiú a hegyekben lévő gazdag legelőre terelte a nyájat. Egy hűséges, nagyon megbízható kutya segítette őt az állatok őrzésében. Gyöngéden oldalba bökte a bárányokat, hogy arra menjenek, amerre a fiú akarta vinni őket. Ha a fiú elszundikált vagy evett, a kutya éber figyelemmel őrizte a nyájat. Ha valamelyik állat rossz irányba ment, a kutya ráugatott, és meglökögetve visszaterelte a többiekhez.

Az egyik napon, mialatt lassan besötétedett, a pásztorfiú hagyta, hogy a bárányok a hegyoldalon legeljenek. Hirtelen vihar kerekedett. Fény villant, és villámok csapkodtak a földbe. A szél egyre erősebben fújt, majd zuhogni kezdett az eső. Az állatok nagyon megijedtek, és elkezdtek futni. A fiú és a kutya megpróbálta együtt tartani a megriadt nyájat, és leterelni a hegyről. Ám az állatok a legkülönbözőbb irányokba futottak. A mélysötét éjszakában többé nem látta a bárányait. Meggyújtott egy lámpást, és ennek fényénél kereste és hívogatta őket – mindhiába. Egyre jobban aggódott, hogy mi lesz, ha a gazdája megtudja, hogy elvesztette a nyájat.

Lement a faluba néhány másik juhászért, hogy segítsenek neki a bárányok megkeresésében. Órákat töltöttek azzal, hogy többször is bejárták az egész hegyoldalt, de hiába hívták a bárányokat. Még hajnalban is ezzel voltak elfoglalva. „Már minden helyet megnéztünk. Hova tűnhettek?”– kérdezgették egymást tanácstalanul. „Megpróbáltunk mindent. Meg kell mondanom a gazdának, hogy az egész nyáj elveszett” – döntötte el a fiú. A juhászok elindultak a falu felé. Ahogy lefelé haladtak a hegyoldalon, egy szurdok mellett vezetett el az útjuk. A pásztorfiú lenézett a hasadékba, és meglátott néhány bárányt, amint a nagyobb sziklák között félelmükben szorosan összebújtak. A szikla tetején ott állt a kutya, és vigyázott rájuk, miközben körbenézegetett, hogy segítséget kapjon.

„Úgy látszik, ezek a bárányok a hegy déli oldalán futottak le, így jutottak be ebbe a hasadékba” – jegyezte meg a pásztorfiú. A kis csapat hamarosan eljutott oda, és ámulva látták, hogy nemcsak néhány bárány volt ott, hanem mind a hétszáz, vagyis az egész nyáj. Egy bárány se veszett el. A kutya összeterelte, és egész éjjel őrizte őket.

Ez a bámulatos igaz történet szemléletes példa arra, hogyan viselik a gondunkat, miként oltalmaznak bennünket a Mesterek. Ők a pásztoraink végig a spirituális úton, hogy biztonságban meg tudjuk tenni az utat vissza, Istenhez. Hosszú ez az utazás. Keresztül kell mennünk az asztrális, a kauzális és a szuprakauzális szinten, mielőtt a lelkünk egyesül Istennel. Végig az úton sok vihar támadhat, villámlással, mennydörgéssel, hogy eltérítsen bennünket. A Mester elkísér, irányít minket, nehogy elveszítsük a helyes irányt. Segít, hogy megmaradjunk a végső célba vezető úton.

A Mester mind a külső, mind a benső életünkben a védelmezőnk. Saját kezelésébe veszi a karmánkat, hogy azt még ebben az életben teljesen fel tudjuk számolni. Velünk lesz az életünk végén is, és elvezeti a lelkünket a bensőbe. Lehet, hogy a rokonaink az életünk utolsó pillanataiban fogják a kezünket, imádkoznak, de semmit sem tudnak tenni értünk. Egyetlen pillanattal sem tudják meghosszabbítani az életünket. Nem képesek fizikailag életben tartani, ha eljött az utolsó pillanatunk. Részvétet adhatnak, de nem tudnak segíteni nekünk a bensőnkben. Nem jöhetnek velünk, nem képesek Isten felé vezetni bennünket. Mindebben egyedül a Mester lehet a támaszunk. Isteni védelmezőnk feltűnik majd előttünk, szeretettel átölel minket, és elvezet a Fénybe, a spirituális régiókba. A halálkor nem érzünk fájdalmat, mivel a lelkünk a Mester jelenlétében üdvösségben fürdik.

Hatalmas kegy árad ránk a Mester társaságában. Ezt példázza a következő, Hazur Baba Sawan Singhgel kapcsolatos történet is. Vonaton ült, és az egyik vasútállomáson, mialatt kinézett az ablakon, egy ember tekintete egy pillanatra találkozott az övével. Évekkel később, amikor ez az ember a halálán volt, azt mondta a családjának, hogy egy szent tűnt fel előtte. Elmondta, hogy ugyanaz a valaki jött érte, akit egy pillanatra látott a vonat ablakán keresztül. Leírta, hogy miként nézett ki. Volt valaki a környezetében, aki azonnal Hazurra ismert. Gondoljuk el, hogy egy pillanatnyi kegyes pillantás elég volt ahhoz, hogy egy olyan ember lelke, aki nem is volt beavatott, a halál idején a Halál Angyala helyett a Mester gondjaiba kerülhetett. Elképzelésünk sincs arról, mennyi kegyben részesülünk mind a Mester jelenlétében, a satsangjain.

A Mester sugárzó formája az állandó társunk és vezetőnk a világban és a bensőben. A halál idején gondjaiba veszi a lelkünket, és megóv a halál fullánkjaitól, fájdalmaitól. Boldogságban, üdvösségben fürödve hagyjuk el ezt a világot. A Mester isteni szeretete túléli ezt a világot. Nemcsak itt van velünk, hanem végig, mialatt átutazunk a benső szinteken, és akkor is, amikor a lelkünk újra egyesül Istennel Sach Khandban, a tiszta spirituális régióban.

Függetlenül attól, hogy mit teszünk ebben az életben, a Mester irányító keze velünk van, hogy megtartson az úton. Ha letérünk a helyes ösvényről, a Mester hosszú pórázon tart, és egyszer majd visszahúz oda minket. Ha hibázunk, ballépéseket követünk el és elesünk, akkor a Mester felemel bennünket. Ha bajba kerülünk, és hívjuk Őt, a kegye velünk lesz. A fizikai, mentális és spirituális nehézségek, problémák idején is mellettünk áll, hogy könnyen és biztonságban menjünk át a kihívásokon.

Sant Darshan Singh egyik verse így szól erről:

Egyedül a mártíromságon keresztül
érhető el a végső cél.
Az életem csupán a mártírok pora.

A vers arra utal, hogy az Istenhez visszavezető út önfeláldozást kíván. Akár mártírok lettek a szentek, akár úgy éltek, hogy minden lélegzetvételük az emberiségért hozott áldozat éneke volt, ők mind szeretetet és védelmet ajánlottak fel mindazoknak, akik segítségért feléjük fordították a tekintetüket, a szívüket és a lelküket. Sant Darshan Singh elismeréssel szól a nagy áldozatról, amelyet minden idők szentjei hoztak. A verssorokban a tiszteletét fejezi ki előttük a szeretet, az oltalom hatalmas ajándékaiért, amelyekkel az emberiség megsegítéséről gondoskodtak.

Az életünk során vannak olyan emberek körülöttünk, akik sokféle módon segítenek bennünket. Gyermekként a szüleink otthont, ételt, játékokat és védelmet nyújtanak. A családunk és a barátaink a bajban mellénk állnak. Gyakran fordulunk segítségért a szomszédságunkban élőkhöz is. Léteznek közösségi szintű szolgáltatások: szükséghelyzetben tűzoltók, rendőrök és orvosok segítenek rajtunk. Ők mind olyan segítők, akiket a fizikai szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk. Azt a fajta segítőt viszont nem ismerjük fel, aki anélkül nyújtja ezt, hogy ennek a tudatában lennénk. A Mester így gondoskodik rólunk. Ő hűséges, kitartó társunk, aki arra kötelezte el magát, hogy gondot visel ránk. Halvány fogalmunk sincs arról, hányféle módon teszi ezt a Mester éjjel és nappal. Feláldozza magát a tanítványai érdekében.

A Mester kötelezettséget vállalt azért, hogy visszaviszi a lelkünket Istenhez. Amikor egy Mester oltalmába kerülünk, a karmikus számlánk többé nem az Ítélkezés Ura vagy más nevén Kál, a fenntartó erő kezében van, hanem a Mester gondoskodik azok kiegyenlítéséről. Ez azt jelenti, hogy a Fényre és a Hangra történő beavatáskor a szamcsita karmánk elég. A Mester az együttérzés törvénye szerint gondoskodik rólunk. Átveszi a szamcsita karmánkat, és megsemmisíti azt, így csak az erre az életre szóló sors karmánk marad meg belőle. Nem vagyunk tudatában annak, hogy a múltban okozott karmáink milyen veszélyeket hordoznak magukban a jövőnkre nézve, de ezektől a veszélyektől a Mester a szamcsita karmánk elégetésével megszabadít bennünket.

A sors karma szerinti jutalmakat élvezhetjük az életünk során, vagy ki kell fizetnünk a különféle nehézségeket okozó tartozásainkat, de ezek súlyosságán a Mester kegye enyhít. A karmáink csökkennek, ha rendszeresen meditálunk, ha a satsangon befogadjuk az Ő áldott pillantását, ha megtisztító hatású jelenlétében lehetünk, a darshanjaiban fürödhetünk. Segít, ha találkozunk a sugárzó formájával a bensőnkben, és rengeteg kegyben részesülünk, amikor szevát végzünk. Ezek mind könnyítenek az erre az életre megmaradt karma terheinken.