November 22. szerda – első nap
Sheraton Hotel
IL, Lisle

Egész Észak-Amerikából rekord-számban érkeztek a vendégek a hálaadó ünnepi programokra, és nagyon sokan jöttek az egész világból, hogy a Mesterek nagy családjának a körében töltsék a következő napokat. A Sheraton Hotel már sok éve ad otthont ezeknek az együttléteknek, de oly nagy ütemben nő a sangat, hogy most az 1500 fős teremben mindig voltak, akik állni kényszerültek.

A spirituális Mester az első találkozót az ötnapos együttlét legfontosabb üzenetével vezette be: „Soha nem vagyunk egyedül. Isten velünk van, bennünk él. Ő az úton tett minden egyes lépésünknél oltalmaz és vezet bennünket.”

Tele vagyunk problémákkal, amelyek fizikai, érzelmi, mentális vagy anyagi jellegűek. Mialatt dolgozunk, ellátjuk a napi feladatainkat, úgy tapasztaljuk, hogyha megoldunk egy dolgot, máris megjelenik egy újabb kihívás. Mintha csak ide-oda lökdösnének bennünket a különböző fent és lent helyzetek. Ha viszont ráébredünk a magasztos Erő, a Teremtő jelenlétére, és az isteniséggel való kapcsolatunk mélyére hatolunk, akkor ehelyett öröm, boldogság tölti be az egész lényünket.

Ha Istenre gondolunk, akkor fájdalommentes állapotba kerülünk. Ismerjük fel a mindannyiunkban ott lévő mennyországot! Ezt ne kívül keressük! Mind örömtelik, boldogok lehetünk. Ez azon múlik, hogy minek adjuk a figyelmünket – emelte ki a Mester. Amíg a külső tevékenységekre, a kapcsolati ügyeinkre, és más földi dolgainkra fókuszálunk, nem kerülhetünk az örök boldogság állapotába.

Ott lakozik bennünk a Teremtőnk. A makrokozmosz a mikrokozmoszban. Ha a benső csendben ülve egyre szorosabbá válik a kapcsolatunk az isteniséggel, akkor már tudjuk, hogy olyasmire csatlakoztunk rá, ami maga az örök állandóság.

A satsang közös meditációval zárult. Este, a vacsoránál a Mester minden résztvevővel személyesen is találkozott.

November 23. csütörtök – második nap

Az Egyesült Államokban hagyományosan mindig november negyedik csütörtökje a hálaadás napja, és ez a legnagyobb országos ünnepek egyike.

A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték meg a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouthba érkezett, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől elmenekült telepesek. A bevándorlóknak mintegy fele az első télen a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek között a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének a titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés betakarítása után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, amelyre az indiánokat is meghívta. Maharaj Ji az ünnepi köszöntőjében azt kérte, hogy ne csak az év egyetlen napján, hanem mindegyiken legyünk hálásak Istennek, és ne csupán az emberi születésünkért, a beavatásért, a meditáció módszerének megtanításáért, hanem a végtelenül sok áldásért, segítségért, amelyet az életünk minden pillanatában megkapunk.

A nagy többségünk azt tartja számon, amit nem kapott meg, nem azt, amije van. Emberi jellemző, hogy jobban odafigyelünk arra, amihez nem jutottunk hozzá, vagy ami nem az általunk elvárt módon alakul. Általában sokkal több figyelmet kapnak tőlünk a negatív dolgok, mint a pozitívak. A legtöbben megfeledkeznek az összes ajándékról, amit már megkaptak Istentől. Csak arra az egy dologra gondolnak, amire szerintük szükségük van, de nem jutottak hozzá. Vajon miért viselkedünk így? Azért, mert az elménk szavára hallgatunk, amely nem akarja, hogy megismerjük Istent. Az elménk ehhez olyan mechanizmust alkalmaz, amellyel a hálátlanság vagy a szomorúság állapotába sodor bennünket. A trükk lényege az: Ha elkeseredettek, csalódottak vagyunk, akkor minden időnket arra vesztegetjük el, hogy ki akarunk kerülni ebből a lefelé húzó spirálból.

Ha viszont Isten emlékezetében élünk, akkor az ajándékairól sem feledkezünk meg. Ő adta nekünk ezt az emberi életet. Eljuthattunk az élő szent lábához. Köszönjük meg az Úrnak, hogy megkaphattuk a beavatást a benső titkaiba! Így ugyanis megteremtődött a benső kapcsolatunk az Istenerővel, amelynek a segítségével visszautazhatunk az örök Otthonunkba.

A satsangot közös meditáció követte. Utána bemutatták az újonnan kiadott DVD-ket, a 2018-as naptárt és Mata Rita Ji második CD-jét, amelynek a címe: „Hum Ghar Saajan Aaya.”

Majd Maharaj Ji találkozott a fiatal felnőttek nemzetközi csoportjával. Azt kérte tőlük, hogy kapjon a meditáció elsőbbséget a napi tevékenységeik sorában, mert az életük minden területén tapasztalni fogják az így kapott benső erőt, segítséget. Minél előbb válik szokásunkká a meditáció, annál jobbá formálódunk. Azt kérte a Mester, hogy miközben szorgalmasan és kiváló módon ellátjuk a különféle feladatainkat, ne engedjük, hogy a feszült, zűrzavaros helyzetek magukkal ragadják a figyelmünket. A lényeg az, hogy minden körülmények között őrizzük meg a nyugalmunkat, békességünket és a mások iránti szeretetünket.

November 24. péntek – harmadik nap 

A Mester azzal kezdte a délutáni előadását: mily nagy öröm számára, hogy ily sokan lehetnek együtt. A hálaadás a szeretet, a gondoskodás, a másokkal való megosztás ideje. Ilyenkor felmérjük, hogy mit értünk el eddig ebben az évben, és tervet készítünk a további gyümölcsök learatására. Miközben élvezzük a családtagjaink, a barátaink társaságát, fontos annak a megértése, hogy mi az igazi boldogság, és hol szükséges azt keresnünk, ha célba akarunk érni.

Tartós boldogságot csak olyasmi nyújthat, ami nincs alávetve a változásnak, elmúlásnak, hanem mindörökre megmarad. A válasz keresése elvezet bennünket a Teremtőnkhöz. Ő a teremtés kezdetén, ma és mindörökre megmarad. Minden egyéb egyszer eltűnik. Ha örökké boldogok akarunk lenni, ha valódi ünnepre vágyunk, akkor legyünk mindig Istennel! Őrá figyeljünk, kerüljünk egyre közelebb Őhozzá! Hiszen a Teremtő a stabilitás, minden öröm és boldogság egyedüli forrása.

E cél valóra váltásának módszere a meditáció. Csak ennek segítségével érhetjük el az elmúlhatatlan üdvösséget. Ekkor minden napunk ünnep lesz. A spirituális gyakorlatok a benső régiók feltárásának az eszközei.

A testünk ellazítása, az érzékeink működésének szüneteltetése nem nehéz feladat. Ennél jóval nagyobb kihívást jelent az elménk békéssé tétele. Ennek az az oka, hogy az egész napunk az egyik teendőtől egy másikhoz sietésből áll. Igyekszünk egy sor feladatot megoldani. Ezért, amikor becsukjuk a szemünket, nagyon nehéz megállítani ezt a folyamatot.

Ezért tegyük szokásunkká a meditációt! A tudósok azt mondják, hogy ehhez 21 napra, de szerintem kétszer ennyire, vagyis 42 napra van szükség. Ha valamit hat hétig folyamatosan csinálunk, akkor az a napi létezésünk részévé válik. A 42 napos rendszeres meditációnak köszönhetően képessé válunk a bensőbe szárnyalásra.

Az előadást követően lehetőség nyílt a hosszabb meditációra, amelyre öt blokkban került sor – a Mester jelenlétében. Majd bemutatták, hogy hol tart az új központ építése. Ezt követte a közös vacsora.

November 25. szombat – negyedik nap

Ezen a délutánon a Mester által választott téma az önzetlen szolgálat volt, valamint a helyes magatartás kérdése, amellyel az embertársainkat segítjük. Megköszönte azt a szeretetteljes együttműködést, amelyben a hálaadó ünnep megtervezése, előkészítése és a kitűzött feladatok harmonikus végrehajtása folyt. A külső különbségeink, az eltérő adottságaink most sem jelentettek akadályt – hatalmas dolgokra vagyunk képesek, ha békésen, összehangoltan dolgozunk. Az nagyon fontos, hogy ne másoktól elkülönülő egyéneknek, hanem a nagy egész részeinek, a hatalmas kerék küllőinek tekintsük magunkat!

Ám csak a bensőbe jutva tapasztalhatjuk meg, hogy a szeretet fonala mindannyiunkat összeköt. Ezért helyeződik különleges hangsúly a meditációra az Istenhez hazavezető utazáson. A benső csendben ülve átélhetjük az Istenerő jelenlétét önmagunkban. Ez mindannyiunk életében az egyesítő Erő. Ez a Forrás, ahonnan származunk. Minél többet fogadunk be ebből az Erőből, annál szorosabb lesz a másokkal való kapcsolatunk, egybetartozásunk. Ekkor úgy fogunk élni, ahogy kell.

A meditációs ülést követően Maharaj Ji a világ különféle részeiből érkezettek csoportjaival találkozott.

November 26. vasárnap – ötödik nap

Inspiráló vasárnapi satsanggal ért véget a hálaadó ünnepi program. Ennek bevezetéseként Mata Rita Ji egy himnuszt adott elő, amely Isten igazi szeretőjének az imája volt, aki felismerte az emberi születés különleges fontosságát.

Maharaj Ji arról beszélt, hogy mindenünk Isten ajándéka: az emberi létezés, a bennünket éltető, körülvevő dolgok, és leginkább az a kegy, hogy Atyánk lehetővé tette számunkra az Őhozzá való visszatérést – még ebben az életben. Mivel Isten a szeretet Óceánja, egyedül a szeretet útján előrehaladva érhetjük el Őt. Ez az ösvény oly keskeny, hogy ketten nem férnek el rajta. Teljesen eggyé kell válnunk a Szeretett Lénnyel.

A világból a Teremtőhöz visszavezető út nem könnyű. Minden lépésnél ott vannak a fizikai létezés csapdái, kelepcéi. A kihívás számunkra az: Tanuljuk meg, hogyan éljünk úgy a világban, hogy ne váljunk a csábítások áldozatává! Ennek egyetlen módja az, ha Isten édes emlékezetében élünk. Ha egyhegyű figyelemmel koncentrálunk az isteni célunkra, akkor ez tökéletesen megóv bennünket az összes zavaró hatástól, amely a világból érkezik hozzánk.

Fizikai lényként végesek vagyunk. Az Úr viszont határtalan, végtelen. Ahhoz hogy a behatárolt lény ezt felfedezhesse, megtapasztalhassa, a fizikai létezés határai fölé kell emelkednie. Ennek eszköze a meditáció. A testünk és az elménk csendjében az isteni Áradattal túl tudunk jutni mindazon, ami a fizikai világban megköthetne, ide bilincselhetne minket. Tapasztalatokat szerzünk a lelkünkről, annak szabad szárnyalásáról. Fontos annak felismerése, hogy az egész teremtés az Úr ellenőrzése alatt van. Ekkor ugyanis aggodalmak, félelmek nélkül fogunk élni. Tudjuk, hogy Atyánk kezében vagyunk, aki szüntelenül gondoskodik rólunk.

A Mester e szavakkal zárta a hálaadó ünnepi programsorozatot: „Éljünk szeretetteljes, boldog, vidám módon! A mosolyunk ugyanis sok más ember életét is felderíti, és ők is derűsek, jókedvűek lesznek. A boldogságunk pozitív módon fog hatni a körülöttünk élőkre. A lehető legjobbakat kívánom mindenkinek! A benső ünneplés az igazi. Ezért meditáljunk, élvezzük a Fény csodálatos színeit és az Isteni Muzsikát!”