"

Március 1. Vasárnapi satsang

Ezen a napon a Mester által választott téma a szentek együttérzése volt. Isten nagyon szeret bennünket, és arra vár, hogy hazatérjünk. Elküldi hozzánk a szenteket, hogy emlékeztessenek arra: kik vagyunk és honnan jöttünk. Az ő egyetlen céljuk az, hogy visszavezessék az elveszett lelkeket az Úrhoz. Rámutatnak, mennyire fontos, hogy beleültessük az etikai értékeket az életünkbe. Megtanítják a figyelmünk visszavonását a külső világból és a befelé összpontosítást, így képessé válunk a testi tudatosság fölé emelkedésre, és bejutunk a benső régiókba. Csak így tudunk nekivágni a spirituális utazásnak, amely az önfelismeréshez és Isten megtalálásához vezet – ami az emberi létezés végső célja. A szentek önzetlen, együttérzéssel telített erőfeszítéseit jól jellemzik Sant Darshan Singh egyik gázeljének különleges szépségű verssorai:

Számtalan oázis virágzott ki felhólyagosodott talpamtól.
Ezek a sivatagi oázisok az őrült szeretet
finom szépségére emlékeztetnek.

Sant Darshan Singh verssorai mind a Guru, mind a tanítvány életére rávilágítanak: mi történik akkor, amikor a szeretet felébreszti a tanítvány lelkét, és mit vállal át szeretetből, észrevétlenül a Guru, amikor az oltalmába vesz egy tanítványt.

Ezek a megvilágosodott lények, akik megszámlálhatatlan ezreket vonzanak a lábukhoz, az isteni szeretetben elmerülten léteznek. Ez a szeretet az egész lényükből árad ránk. Felismertetik velünk az igazi valónkat, a lelkünket, és olthatatlan vágyat ébresztenek bennünk Isten megtalálására. Végtelen kegyükből nemcsak megmutatják nekünk a helyes ösvényt, hanem a védőszárnyaik alatt járhatjuk azt végig, a célig. Az igazi Barátunk önzetlenül, részvéttel telítetten vigyáz ránk, míg Isten ölébe nem helyez bennünket.

A meditáció segítségével folyamatosan csökkenthetjük a karmikus terheinket. Így, amikor elérkezik az életünk utolsó pillanata, a lelkünk az összes karmától megszabadulva, mindörökre kikerülhet a lélekvándorlás kerekéből.

Március 2.

A satsang egy himnusszal kezdődött. Kabir Sahib ébredésre ösztönöz bennünket, hogy végre habozás nélkül fogjunk neki az igazi munkának, amiért az emberi létet megkaptuk. A spirituális ébredés nem a szentírások olvasásától, hanem a szeretet művészetének elsajátításától következik be.

A Mester a himnusz kapcsán arról beszélt: a szentek segítenek, hogy gyorsan tudjunk fejlődni, és végül a lelkünk belemerülhessen Istenbe. Amikor az élő Mester satsangján vagyunk, a figyelmünk – amely egyébként szétszóródik a külvilágban –, a fizikai környezetből az isteniség felé fordul. A szentek az életüket arra szentelik, hogy a lelkünket felkészítsék, alkalmassá tegyék a hazatérésre. Szenvedéseket vállalnak a fizikai testükre, hogy könnyítsenek a karmikus terheinken. Az egyetlen céljuk az, hogy minden lehetséges módon segítsék a figyelmünk Isten felé fordulását. Ízelítőt adnak nekünk Isten szeretetéből. A kegyükből képessé válunk a testtudat fölé emelkedésre, utazni tudunk a bensőben, ahol teljesen átitatódunk az Úr szeretetével.

Március 3. Kérdés-felelet

„Hogyan legyünk elégedettek azzal, amink van, és ne vágyjunk újabb meg újabb anyagi dolgokra?” Mester: Ismerjük fel, hogy az anyagi dolgok hajszolása közben mennyire elpazaroljuk az értékes időnket! Újra meg újra azt tapasztaljuk, hogy az anyagi javak csak átmeneti időre nyújtanak örömöt, de soha nem válunk megelégedetté. Ráadásul a ragaszkodásunk betegessé is válhat. Ha annak tudatában élünk, hogy Isten gondoskodik rólunk, azt kapjuk, ami a legjobb számunkra, akkor békésen, nyugodtan, elégedetten tudunk élni.

„A Mesterek írásaiban találkoztam egy olyan megfogalmazással, hogy ez az élet csak egy játék, de mi mégis nagyon valóságosnak érzékeljük.” Mester: A szentek azért jönnek közénk, hogy ráébresszenek bennünket a világ illuzórikus természetére, és arra, hogy ez az Úr játéka, amely során a spirituális valónk „színészként” és „színésznőként” fizikai tapasztalatokat szerez. Egyszer levetjük a „kosztümöt”, és visszakerülünk a lélekvándorlás kerekébe vagy hazatérünk Istenhez. Jelenleg a fizikai karakterünkkel azonosulunk, elfeledve az igazi természetünket. Ebben az életben a Mester segítségével lehetőségünk van a valódi énünk megismerésére. Amint meditációban e világ fölé emelkedünk, tisztán felismerjük ennek a földi életnek a mulandó jellegét.

„Lehetséges elérnünk, hogy még a halálunk előtt karma nélküliek legyünk?” Mester: Igen, lehetséges. A szent beavatáskor a Mestererő hatalmas karma tehertől szabadít meg bennünket. A teljes szamcsita karma teher lekerül a lelkünkről, csak a sors karma marad meg, amely az életünk folyamán lejátszódik. Mivel minden gondolatunkkal, szavunkkal és tettünkkel naponta új karmákat gyártunk, azt kérik tőlünk, hogy éljünk tisztán, etikusan és naponta minimum két és fél órát meditáljunk – így megsemmisül a naponta okozott krijamana karma. Ha így élünk, akkor az életünk végére nem marad kiegyenlítetlen karma. A simrant ismételve, a Mestererő vezetésével távozunk el a földi világból, és mindörökre kikerülünk a karma kerekéből.

Március 6.

Maharaj Ji a satsangon kiemelte: a világi tevékenységek és csábítások nagyon valóságosnak és fontosnak tűnnek számunkra, valójában azonban időlegesek, mulandók, és csak az a céljuk, hogy a figyelmünket erősen a testünkhöz és az elménkhez kössék. Rendkívül értékes az emberi testben az időnk, ezért azt fordítsuk Istenre! Ennek módja a simran ismétlése. Így növekszik a szeretetünk Isten iránt, ami segít abban, hogy egyre jobban Istenen tudjuk tartani a figyelmünket.

Március 8. Vasárnapi satsang

A spirituális Mester arról beszélt, hogy a szentek és misztikusok az életükkel példát mutatnak arra, hogyan éljünk szeretetben, másokat szolgálva, önfeláldozóan. Ha anyagi javak felhalmozására fordítjuk az értékes időnket – ezek tünékenyek, könnyen semmivé lesznek. 

Spirituális régiók léteznek túl e múlékony földi világon. Ne várjunk a halálunk idejéig, hiszen ezeket már most megismerhetjük! E világ színei, csábításai, szórakozásai csak átmeneti időre nyújtanak élvezeteket, örömöt, a spiritualitás bora viszont örök üdvösséget nyújt.

Az Istenhez vezető útról szólva a Mester kiemelte: csak azok találnak rá Istenre, akik szeretik Őt. Csupán akkor tudunk előrehaladni az igazi Otthonunk felé vezető ösvényen, ha képessé válunk az egónk uralására, ha uralkodó szenvedélyünkké válik az Úr megismerése.

Március 9-én újabb beavatás volt a Kirpal Baghban.

Március 11-13. Hírek Pandzsábból

Chandigarh városa volt Sant Rajinder Singh pandzsábi látogatásának az első állomása. „A gyönyörű város” (ezt jelenti a város neve) a Himalája lábánál fekszik. Haryana és Pandzsáb állam fővárosa. Nemzetközileg is ismert az építészetéről. A független India első megtervezett városa. Az első terveket Le Corbusier készítette el.

A helyi sangat hatalmas izgalommal készült a Mester fogadására, aki közel egy évtizede járt itt utoljára. Nagy sátort emeltek a helyi ashramban, amely alatt mintegy húszezren várakoztak a Mester érkezésére. Sokan sereglettek ide a környező indiai államokból is. A bejáratnál a Sant Mat Mestereit bemutató fotókiállítás fogadta a vendégeket. A város vezetőinek hivatalos üdvözlését követően a helyi gyermek satsang csoport adott elő egy szép shabadot. Majd Mata Rita Ji Kabir Sahib egyik himnuszát énekelte el.

A Mester pandzsábi nyelven beszélt, ami mélyen megérintette a hallgatóságát. Szemléletes képet festett az emberiség végnélküli kutatásáról, amellyel rá szeretne lelni az örök boldogságra. A fizikai szinten élve megfeledkeztünk az igazi valónkról. A lényegünk a lelkünk, az isteni részünk, amely egyszer mindenképp újra bele fog merülni Istenbe. Az emberi születéssel – Isten végtelen kegyéből – megkaptuk erre a lehetőséget. Mialatt ellátjuk a világi kötelezettségeinket, összpontosítsunk Istenre! Vezessünk olyan életet, amelyben megőrizzük e világ figyelemelterelő tényezőitől való függetlenségünket!

Az illuzórikus külső világ által nyújtott tiszavirág életű boldogság nem hasonlítható össze azzal a soha el nem múló szeretettel és üdvösséggel, amelyet akkor ismerünk meg, amikor összekapcsolódunk a meditációban Isten Fényével és Hangjával. Az isteniséggel való együttlétünk átformálja az életünket, mivel személyes tapasztalatot szerzünk Isten feltétel nélküli szeretetéről, és felismerjük, hogy az Úr keze állandóan felettünk van, oltalmaz és vezet bennünket. Befejezésül azt kérte a Mester, hogy éljünk így: “Hath Kaar Wal, Dil Yaar Wal.” – „A Kezünk a munkánál, a szívünk a Szeretett Lénynél.” A Mester látogatása beavatással zárult.

 

A következő napon a Mester a Pandzsáb államban lévő Ludhianába utazott, amely 70 km-re van Chandigarh városától, és Delhi után Észak-India második legnagyobb városa, ipari és mezőgazdasági központja. Útközben megállt Rajpurában, ahol felavatott egy ashramot. Majd Mandi Gobindgarh és Doraha központokban találkozott a helyi satsangiakkal. Végül megérkezett a program helyszínére, a Dana Mandi nevű területre. ahol a Mester érkezésének a hírére közel hetvenezren gyűltek össze. Sokan kilenc éve itt találkoztak Ővele utoljára.

Először a Punjab Kesari nevű vezető napilap kiadója köszöntötte, majd szociális és politikai vezetők nyújtottak át csokrokat a Mesternek. A gyermek satsang a Satgurut így üdvözölte a dalával: „Te vagy az, aki mindörökre megszabadítasz bennünket a születés és a halál szenvedéseitől.”

Mata Rita Ji egy 18. századi megzenésített Kafi-t adott elő (klasszikus formájú szufi költeményt) – ezt Bulleh Shah írta a Mesteréhez, Inayat Shahhoz.

Bevezetésként Maharaj Ji arról beszélt, hogy amikor Isten megajándékozott bennünket az emberi születéssel, lehetővé tette a lelkünk felismerését és a hazatérésünket a Forrásunkba. Az út, amelyen visszajuthatunk Istenhez – a szeretet ösvénye. Ha ráébredünk az igazi természetünkre, akkor állandóan fokozódik bennünk a vágy, hogy újra egyesüljünk az Úrral. Ez a vágy és az Istentől való elválasztottságunk felismerése adja a hajtóerőt a hazatéréshez.

Kiemelte az etikus életvezetés, az egónk uralásának a fontosságát, mert így tudunk szilárdan, folyamatosan haladni a célunk felé. A satsangot egy fohásszal zárta, azt kívánva, hogy tapasztaljuk meg az Úr szeretetét a meditációban, hogy az Ő isteni színeire tudjunk festődni.

A Mester előadását a helyi Darshan Akadémia diákjainak zenés színielőadása követte: „Utazás az üdvösség földjére” címmel – az iskola alapításának évfordulója tiszteletére. Az iskola alapkövét a 90-es évek közepén a Mester helyezte el. Jelenleg már tizenkét évfolyamos az iskola, és ezer diákja van. A napot mindig meditációval kezdik, és az iskolai munka szerves része a spirituális tanterv szerinti képzés, így a diákok átfogó, vagyis testi, mentális és spirituális oktatásban, nevelésben részesülnek.

A látogatás második napján a Mester ismét pandzsábi nyelven tartotta meg az előadását. Kabir Sahib egy himnuszát elemezte. Kiemelte, hogy a modern spiritualitás atyjaként tisztelt Kabir lerántotta a spiritualitásról a misztikus ködösítés fátylát, és nagyon egyszerű, közérthető nyelven fogalmazta meg a tanítást a verseiben. Kiemelte, hogy a spiritualitás lényege a gyakorlati tapasztalatszerzés. Így magunk szerezzük meg a választ ezekre a kérdésekre: „Ki vagyok én?” „Ki Isten?” „Hogyan találhatom meg Őt?” „Milyen életet szükséges folytatnom, hogy egyesülhessek a Teremtőmmel?”

Emberként megszületve az Isten megismeréséhez szükséges összes képességgel rendelkezünk. Isten állandóan hív bennünket. Lehet, hogy különféle rítusokat, rituálékat követve igyekszünk megtalálni Őt, de a bensőnkben szükséges felkutatnunk a Szeretett Lényt. Ennek módszere a Fényre és Hangra történő meditáció.

Isten ugyanis csak a testünk és az elménk csendjében található meg, nem a feszültségekkel telített, zűrzavaros külső világban. Az elménk az érzékeinken keresztül a világi tevékenységekkel, szórakozásokkal igyekszik lefoglalni az időnket és a figyelmünket. A meditációban viszont tapasztalatot szerezhetünk az igazi természetünkről, a lelkünkről, amely Isten, vagyis minden szeretet és Fény Forrásának része. Ettől kezdve félelem nélkül élünk a fizikai világban, és így megyünk el belőle.

Az előadást a késő esti órákban beavatás követte.

Másnap kora reggel Maharaj Ji és Mata Rita Ji felkereste az új Bhamian Kalan Ashramot, amelynek közös a fala a Darshan Akadémiával, és a város csendes, zöld övezeti területén helyezkedik el. A kapuban öt turbános tizenéves fiú köszöntötte a vendégeket. Majd a Mester kocsija előtt energikus Bhangra táncot lejtve, dhol (pergő dob) kísérettel, a satsangiak egyre erőteljesebb tapsától kísérve érték el az ashram épületét. Ezután a Mester felavatta az új ashramot.

Ezt követően a Mester és Mata Rita Ji átsétált a Darshan Akadémiára, ahol találkoztak a tanárokkal és a személyzettel, megnéztek néhány osztálytermet, és az iskola szépen gondozott hatalmas parkját, ahol a Mester korábbi látogatásain elültetett fák is nagyra nőttek már.

Március 15. Vasárnapi satsang

A Mester a Kirpal Baghban tartott satsangon Isten megtalálásának az előfeltételeiről beszélt. Az első követelmény az isteni ösvényen: a szeretet. Mindazok, akik rátaláltak Istenre, oly intenzíven szerették Őt, hogy állandóan az Ő édes emlékezetében éltek. Istent szeretni annyit jelent – tette hozzá a Mester –, hogy az életünk minden kapcsolatában gyakoroljuk a szeretetet.

Ez nem a bátortalanok útja. Sok erőt kíván. Fel kell készülnünk arra, hogy a szeretet oltárán feláldozzuk a testünket, az elménket és mindent, amit a sajátunknak tekintünk. A Mestererőbe vetett rendíthetetlen bizalomra van szükségünk, hogy félelem nélkül nézzünk szembe a nehézségekkel, és a kedvezőtlen helyzetekben is megőrizzük a nyugalmunkat.

Az Isten iránti szeretet ugyanakkor rengeteg benső erőt ad, így a lehető legjobb képességeink szerint tudjuk ellátni a feladatainkat, Isten kezében hagyva annak eredményeit. Az aggódás, a kísértések, a ragaszkodások távol tartanak bennünket a célunktól. Éljünk így: „Nincs más Barátom, csak a Szeretett Lény. Nincs egyéb dolgom az Ő szeretetén kívül.”

Folyamatosan imádkozzunk Istenhez fogékonyságért, hogy képesek legyünk befogadni az Őbelőle áradó szeretetet! A fogékonyság abból fakad, ha a figyelmünket Isten bennünk lévő templomába helyezzük. Ha azután az isteni szeretet selyemfonala magához húz bennünket, az életünk megtelik Isten szeretetének az illatával, és feltárul előttünk az isteniség misztériuma.

Egy további követelmény a szeretet ösvényén az egónk felszámolása. Az ego dualitást szül, amely egyenes ellentéte a szeretetnek, amely egységet teremt.

Március 16.

A satsang bevezetéseként Kabir egy himnusza hangzott el, amely az életünk igazi céljára ébredést sürgette. A Mester azt hangsúlyozta, hogy az önzetlen szolgálat a spirituális fejlődésünk fontos eleme, ezért tegyük azt a napi életünk részévé! A jótéteményei a meditációéval egyenértékűek. Ha bármilyen elvárás kapcsolódik hozzá, az már nem szeva, nem karma nélküli állapot, hanem „adok-kapok” helyzet, üzlet.

A napló rendszeres vezetése abban is segít, hogy a másoknak önzetlenül nyújtott segítség mellett azokat az alkalmakat is fel tudjuk tárni, amikor kihagyjuk ezeket a lehetőségeket. Mind találkozni akarunk Istennel, és ha ilyen vagy olyan módon segítjük egymást, gyorsabban jutunk célba. Ha nem élünk a szevára nyílt alkalmakkal, akkor akaratlanul is az egónkat erősítjük, és hagyjuk, hogy fogva tartson az illúziók világa. A tiszta, etikus életvezetés és a szeva a legfontosabb ahhoz, hogy képesek legyünk a figyelmünk befelé fordítására.

Március 18. Kérdés-felelet

„Milyen a jó ima?” Mester: Az imáinkban mindig rendeljük alá magunkat az Úr akaratának. Az ilyen ima további kegyeket vonz magához Istentől.

„Felismertem már, hogy mennyire fontos az erőszakmentesség a spirituális úton, de küszködök magammal, hogyan reagáljak, ha kritizálnak, kigúnyolnak, megbántanak?” Mester: Fogadjuk nyugodtan mások indulatos, haragos kitöréseit! Gondoljuk át, van-e valami igazság a szavaikban! Ha igen, tekintsük egy leckének, olyasminek, ami segít a jobbá formálódásunkban! Ne reagáljunk haraggal, ne engedjük, hogy az illető magával rántson az ő szintjére! Ha nem adunk figyelmet a helyzetnek, ha megőrizzük a benső egyensúlyunkat, akkor hamar el tudjuk felejteni a történteket. A simran segít ebben.

„A karma törvénye mellett hogyan működik a könyörület törvénye?” Mester: Az életünk annak alapján folyik, amit a múltban tettünk, és ami a napi életünkben történik. Létezik azonban egy másik törvény is. Isten nagyon szeret bennünket, a kegye szüntelenül ránk árad. Enélkül soha nem tudnánk kikerülni a lélekvándorlás kerekéből. A mi feladatunk a jobbá formálódás, amiben segít bennünket a napló rendszeres vezetése. Tanuljunk a hibáinkból, és ne kövessük el újra őket! Legyünk mi is együttérzők, részvéttel telítettek az embertársainkkal való kapcsolatunkban! Ne reagáljunk haraggal, erőszakkal! A napló őszinte vezetése megmutatja, hogy a megnyilvánulásaink valójában milyenek.

Március 20. Látogatás Sonipatba

A Haryana államhoz tartozó város eredeti neve: Swarnaprastha, aminek a jelentése: „Arany város.” 20 km-re fekszik Delhitől, és kelet felől a Jamuna folyó határolja, amely a Gangesz legnagyobb mellékfolyója.

A helyi vezetők és a gyermekek üdvözlő programját követően Mata Rita Ji Kabir egy himnuszát adta elő. Maharaj Ji az elhangzott verssorokra utalva arról beszélt, hogy a szentek nagyon egyszerű módon mutatják be nekünk az Istenhez visszavezető utat. A tanításuk lényege: az igazság mindannyiunk számára felismerhető, függetlenül a kultúránktól, a vallásunktól, a szociális helyzetünktől, a képzettségünk szintjétől. Isten megismerése emberi létünkkel kapott jogunk.

Úgy születünk meg erre a világra, hogy magunkban hordozzuk Isten megismerésének a vágyát. Ahogy azonban elkezdünk élni az érzékeink szintjén, nem adunk figyelmet a bennünk létező spirituális világoknak. A fizikai szintet „tolvajok” tartják a markukban, akik elrabolják a legdrágább portékánkat: a lélegzeteinket és az időnket. Hiszen ezt a tőkét azért kaptuk, hogy megismerjük a lelkünket, és visszatérjünk Istenhez. Ha azonban teljesen lefoglalnak bennünket a világi tevékenységek, akkor az életek és halálok kerekének a foglyai maradunk. Ahhoz, hogy a lehető legjobb módon használhassuk fel a földi életünket, legelőször azt kell felismernünk, hogy a „tolvajok városában” élünk. A satsang az a hely, ahol megismerhetjük az igazságot, és a meditáció segítségével összekapcsolódhatunk a Hangáradattal, amellyel hazautazhatunk Istenhez.

A satsangot a sonipati ashram ezüst jubileumi ünnepsége követte. Egy ötszintes tortát vágott meg a Mester, amelyen minden egyes szint az Ő korábbi látogatásainak dátumával volt kidíszítve: 1990. febr.10.; 1992. márc. 8.; 1994. márc. 4.; 2004. okt.11.; és 2015. márc.20. A Mester a sangathoz szólva kiemelte, mennyire fontos, hogy egy ilyen szent helyen, a Mestererővel töltött légkörben minél többet meditáljunk.

A sonipati program is beavatással zárult.

Március 21.

A satsangot bevezető himnusz a Naam ajándékának fontosságáról és a Satguru nélkülözhetetlen szerepéről szólt, aki megáld ezzel a kinccsel bennünket.

A Shabd, a szent Ige ott vibrál az egész teremtés minden részecskéjében. Ha az élő Mester kegyéből megkapjuk a szent beavatást, a kapcsolatot az Istenerővel, akkor ezzel az Áradattal elindulhatunk vissza, a tiszta spirituális birodalomba, Sach Khandba – mondta a Mester. A gondolatban, szóban és tettben egyaránt tiszta élet a szilárd alap, amelyre a spirituális életünket felépíthetjük. Éljünk szeretetben! Legyen az összes kapcsolatunk kedves és figyelmes! Ez nyugalmat teremt körülöttünk és bennünk, így könnyű befelé koncentrálnunk. Töltsünk minél több időt a meditáción kívül, a nap folyamán is a simran ismétlésével!

Március 24-25. Látogatás Shahjahanpurba

A város Uttar Pradesh államban, Delhitől délkeletre, mintegy 340 km-re helyezkedik el. Az állam egyik legjelentősebb mezőgazdasági központja. Fő terményei: búza, borsó, burgonya, köles.

A Mester most hatodik alkalommal látogatott el ebbe a városba. Utoljára tizenkét éve járt itt. Mata Rita Ji Kabir himnuszával vezette be a satsangot, amely arról szólt: mennyire fontos a maja, az elme fátylainak eltávolítása, hogy megpillanthassuk az Urat.

A Mester a vers alapján arról beszélt, hogy hatalmas az illúzió a fizikai világban, mivel a testünkkel és az elménkkel azonosulunk. Az igazi valónk a lelkünk, amely a testünk éltető ereje, de nem vagyunk tudatában ennek. Az emberek túlnyomó többsége úgy tekinti ezt az életét, mint az egyetlen lehetőséget a boldogulásra. Nem hisznek abban, hogy a földivel egyidejűleg a létezés más szintjein is van élet. A szentek azt kérik, hogy erről még a mostani életünk alatt szerezzünk személyes tapasztalatot. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a figyelmünket befelé fordítjuk, a meditációban a fizikai testtudat fölé emelkedünk, és a Fény, a szeretet ösvényén utazunk Isten felé.

Hogy ezt megtehessük, meg kell szabadulnunk az anyag, az elme, az illúzió lelkünket betakaró fátylaitól. Ehhez az első lépés az erőszakmentes, alázatos, együttérző, szeretetteljes, önzetlen, becsületes életvitel kialakítása. „Azt adjuk másoknak, amit kapni szeretnénk!” Másodszor: Tanuljuk meg és gyakoroljuk rendszeresen a meditáció módszerét! Az erőt mindehhez az adja, hogy uralkodó szenvedélyünkké válik Isten megismerése. 

A program után, az éjszakai órákban a Mester felkereste a helyi Kirpal Ashramot, és örömét fejezte ki, hogy együtt lehet a sangattal.

 A második napon még többen, százötvenezren várakoztak a Mester érkezésére. A Mata Rita Ji által előadott himnusz arról szólt, hogy Isten szeretete gyógyír a világ összes fájdalmára. A Mester az emberiség örök boldogság utáni végnélküli kereséséről szólt. Az állandót keressük, azt szeretnénk megtalálni a folyton változó anyagi világban. Ezt azonban egyedül úgy érhetjük el, akkor tapasztalhatjuk meg, amikor a lelkünk egyesül az örök állandósággal, vagyis a szeretet Óceánjával.

Ahogy spirituálisan fejlődünk, és előrehaladunk a szeretet ösvényén, emberi ésszel felfoghatatlan örömöt, boldogságot élünk át. Felismerjük az élet egyetemes egységét és a Fényt mindenki másban is.

A mindennapjainkban megjelenő akadályok ellenére állhatatosan haladjunk előre! Ha így teszünk, akkor a Mester kegyével és vezetésével a lelkünk teljes bizonyossággal kiszabadul a lélekvándorlás kerekéből. A spirituális út azt kívánja, hogy teljes szívvel-lélekkel kötelezzük el magunkat e legszentebb utazás megtétele mellett! „Ugorjunk fejest!”, vessük bele magunkat az isteni szeretet óceánjába – tanácsolta a Mester.

A kétnapos shahjahanpuri látogatás beavatással zárult.

Március 27.

A Mester indiai vidéki útját követő első satsang kezdetén a Gurbaniból, a szikh szentírásból hangzott el egy megzenésített költemény, amely a lélek Isten iránti szeretetéről szólt, és arról, hogy ha ezt átéljük, akkor a világ összes szeretete elhalványul mellette.

Bár Isten Fényként és Hangként az egész megteremtett mindenségben, annak minden részecskéjében megnyilvánul, a fizikai szemünkkel és fülünkkel ez felfoghatatlan. Csak az élő Mester kegyéből megkapott szent beavatással nyílik meg a benső szemünk és fülünk. Isten szeretetének átélése oly mélységes tapasztalat, amely átformál bennünket, és egyre többre vágyunk belőle. Ha az úton a tapasztalataink idővel és gyakorlással mélyülnek, pontosan érteni fogjuk, hogy mit jelent az „igazi szeretet” fogalom. Maharaj Ji sürgette, hogy e világ futó élvezetei helyett a bensőben keressük az örök boldogságot.

Március 28.

A Mester az esti satsangot azzal a buzdítással kezdte, hogy mind elérhetjük Istent. Az Ő küldöttei eljönnek közénk, hogy a segítségükkel sikerüljön megtalálnunk a hazavezető utat. A karmikus múltunktól, a hátterünktől függetlenül a szentek mindannyiunkat haza kívánnak juttatni, ezért minden módon segítenek bennünket, mialatt a sajátos, individuális pályánkon haladunk a célunk felé.

Március 30.

Az esti satsang Kabir versére épült, amely arról szólt, hogy a Satguru a legnagyobb jótevőnk, mert Ő áld meg bennünket a Naam ajándékával. A Mester sorra vette azokat a jótéteményeket, amelyekben e világban élve részesülünk: a szüleink hoztak bennünket ebbe a világba; az életünk társán kívül a tanáraink, a munkatársaink, a barátaink is segítenek, hogy fizikailag, intellektuálisan, mentálisan és érzelmileg fejlődjünk, mialatt áthaladunk az életen. Mindannyiukat tiszteljük.

A legnagyobb ajándékot, a spirituális kincseket azonban egyedül az élő Mestertől kaphatjuk meg. Az Ő irányításával tudjuk megfejteni az élet és a halál titkait. A Satguru a mi igazi jótevőnk, mert képessé tesz bennünket a lelkünk felismerésére és Isten megtalálására. Ha Istennek szenteljük a figyelmünket, akkor a benső fejlődésünk folyamatos lesz. Amikor táplálékhoz jut a lelkünk, ez az éltető erő az életünk fájának gyökeréig hatol. Ekkor a testünk és az elménk, mint e fa ágai, automatikusan élvezni fogják ennek összes előnyét. Ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen meditáljunk. Kapjanak elsőbbséget a mindennapi tevékenységeink között a spirituális feladataink! Ekkor ugrásszerű lesz a jobb emberré formálódásunk, és egyre gyorsabban fogunk a célunk felé haladni.

Március 31. Búcsú darshan

Ezen a napon fejeződött be Sant Rajinder Singh indiai tavaszi programsorozata. A Mester a Baghban járva mindenfelé szétosztotta a darshanjait, majd mikrofont kérve ezt mondta: „A következő hetekben Indián kívül leszek. Kérem, hogy lelkiismeretesen meditáljatok, és heti rendszerességgel vegyetek részt a satsangokon, hogy a figyelmetek megmaradjon a spirituális úton! Nagyon hamar újra visszatérek hozzátok.”

Egy urdu költő verssorai jól jellemzik a vágyakozó szív állapotát:

Ó, Szeretett Lény!  Találj valami ürügyet a gyors visszatérésedre!
Számtalan hódolód vár egyetlen pillantásodra.

Örömteli a pillanat, amikor megpillantjuk szent formádat.
Még a tavasz is meghátrált a távozásod hírére.
 

"